Amit ma megtehetsz, azt holnap is! – ez volt András életelve. Mindig mindent nehezen kezdett el és nehezen hagyott abba, ezenfelül szerette halogatni a döntéseket is.
A csoportos családállításon a problémát képviselő személy az anyai ágat választva a dédszülőkhöz vezetett, és a dédpapa képviselője mellé állt. A dédszülők azonban egyre távolodni kezdtek egymástól, míg a dédpapa, akit Lászlónak hívtak, legszívesebben a teremből is kiment volna. A nagypapa képviselője egyikükhöz sem tudott kapcsolódni, ő egy harmadik irányba ment. Ekkor megkérdeztem Andrást, mi jut erről a helyzetről az eszébe. Elmesélte, hogy a dédmama korán meghalt, de a nagypapáját nem László, azaz a dédpapa, hanem egy rokon, a nagypapa nagybácsija nevelte. Lászlóról senki nem tudott semmit, hova ment, hol élt azután, hogy feleségét elveszítette, gyermekükről pedig kétségbeesésében lemondott, mert attól tartott, nem tudja egyedül felnevelni. Annyit lehetett tudni a családi legendákból, hogy László mindig bizonytalan és döntésképtelen volt, ezt az egyetlen komoly döntését viszont feltehetően megbánta és ezért tűnt el a család szeme elől.
Mivel László nem tudta megkapni a családban az őt illető helyet és tiszteletet, András, a dédunoka tudat alatt azonosulva vele átvette tőle ezt a jellemvonást. Bár Andrásnak van családja, és boldog házasságban él, a munka területén rendszeresen jelentkezett nála a határozatlanság, a nehézkes döntéshozatal.
Az oldás után, amikor visszaadta Lászlónak, azaz a dédpapának a nehézségeit, megkönnyebbült és néhány hét múlva sikerült – másfél évtized után – munkahelyet váltania. Azóta könnyebben megy a munka és a döntésektől sem riad vissza.